A fa törzse morogva tárta fel belsejét, ahogy Bodza Anyó átfúrta rajta magát. Szipogva megtörölte görbe orrát. Semmi. Megköszörülte a torkát. Még mindig semmi.
- Monyó! – rikácsolt bele a dohos levegőbe. Halk kaparászást hallott valahol maga előtt a sötétben.
- Te istenverte Monyó! Csinálj már fényt, mert ha nem emberré változtatlak! – Erre a kaparászás felélénkült és apró nyüszögések közepette kicsi fény gyúlt a távolban. Egy sündisznó igyekezett a satrafa felé, kínosan vigyázva arra, hogy meg ne botoljon a göröngyös földben, ezzel is egyensúlyban tartva a hátán lévő égő gyertyát.
- Bodza Anyó, nem szép ilyen csúnya dolgokkal fenyegetőzni! Megint bal lábbal léptél ki a fából?
- Jaj, te Monyó! Miért nem változtál valami olyan állattá, ami jobban elbírja ezt a gyertyát. Olyan kis szerencsétlen vagy! - Vigyorodott el az öregasszony.
- Sajnos ma reggel dér csípte szőlőt ettem, és megfájdult tőle a gyomrom. Ma csak sündisznóra futja, olyan beteg vagyok…
- Nah inkább siess előttem, te buta manó, vágyom már a karosszékemre.
A Monyó nem is teketóriázott, hanem nekiiramodott. Fürgén szedte a kis tappancsait a fa belsejében, ami lassan egy széles alagúttá változott. Bodza Anyó öles léptekkel követte a fénypontot, míg végül egy kapuhoz értek. A vénség hosszú körmös ujját beleillesztette a zárba, ami hangos kattanás kíséretében kinyílt.
A túloldalon kellemes félhomály uralkodott a rengetek égő gyertyától. Bodza Anyó szava elakadt egy pillanatra.
- Mennyi fény. - Lassan rengeteg Monyó bújt elő abból a pár sötét sarokból, ami még megmaradt. Volt köztük pocok, ürge, nyest, pele, csóka, róka, veréb és még egy kis hullámos papagáj is, aki dölyfösen körözött a levegőben.
- Boldog Deres Estét Bodza Anyó! Visszhangozták a kis állatok.
- Ó ti kedves famulusaim! – Sóhajtott fel meghatódottságában a vénség, és egy kövér könnycsepp indult meg ráncos arcán, ami egy bodzalevélként érkezett meg a földre.
Eközben a róka és a veréb egy poros gramofonba beraktak egy bakelitlemezt, és ráillesztették a tűt, amitől sercegve dalra fakadt Louis Armstrong. A pele és a nyest pedig teát főztek.
Bodza Anyó beleült karosszékébe és lehunyta szemét. A sündisznó felmászott füst illatú szoknyáján és megpihent az ölében. A pele felugrott a karfára, hátán a forró vízzel teli csészével, a veréb pedig röptében teafüvet szórt bele.
- Tudjátok Monyók, hogy ezt a teafüvet még Sheng Nung ajándékozta nekem?
- Ki az a Seng Nung? – kérdezte a csóka.
- Egy türelmes uralkodó volt a távoli keletről, aki a Szél Szellemének köszönhetően először készített teát.
- Shen Nung előtt nem volt tea? – hitetlenkedett a róka.
- Bizony nem! – Bodza Anyó belelógatta egyik ősz fürtjét a teába, amitől erős bodzaillat csapott ki belőle, majd nagyot kortyolt a forrázatból. Pár ránca azon nyomban le is olvadt, és szeme is élénken csillogott.
- Mindig milyen fiatalnak tűnik, mikor ezt issza… - súgta a papagáj az ürge fülébe.
A fa belsejében szétterjedt a fény és Louis Armstrong szerelemes dallamai, amitől a koros növény recsegve elkezdett ringatózni.
- Szeretted Sheng Nungot Bodza Anyó? – Kérdezte félénken a sündisznó, gomb szemei megteltek kíváncsisággal.
- Megőrültem érte. Mosolyodott el a vénség. – És amikor ezt a teát iszom, akkor mindig megtelek vele, és a csókjának az ízével.
A sündisznó sokat tudóan bólintott, majd összegömbölyödött és elaludt. A teltek az órák, a gyertyák pedig teljesen leégtek, így újra sötétségbe borult a fa belseje. De a fa reggelig ringatózott, mintha csak szél fújná a lombjait.
Göbölös Viktor
Demmers – Bio White Elderflower
u.i.: Ezt a szöveget Kleinheincz Csillának szeretném ajánlani az Ólomerdőért és a csodálatos Peter S. Beagle fordításokért.
Utolsó kommentek