A sencha tea és Japán összekapcsolása nem mondhat újat. Ezért is érdekes, hogy a sencha ott egykor nem igazán volt divatban. Egészen pontosan 1654-ig. Ekkor érkezett a szigetországba Ingen, a Quing dinasztiát megalapító Manchu üldöztetése elöl. Kínai zenbuddhista volt, aki szerzetesként csakhamar egy olyan kínai központot állított fel a japán főváros közelében, Uji-ban, ami az utazást is feleslegessé tette, mert elhozta Kínát: XVII. századi kínai építészeti stílusban hozták létre, és a kalligráfia meg a vallási teendők mellett irodalmi központtá is vált. A neve Manpukuji.
És kitört az őrület: a japánok egyre kíváncsiabbak lettek, és egyre trendibb volt átvenni egyes kínai szokásokat. Például a senchaivást.
A japán teakultúra című könyv szerint (szerk: Morgan Pitelka, Routledge, 2005) például azok a mázatlan teáskannák, amiket a senchához Ingenék használtak, Kínában a legegyszerűbb portékák közé tartoztak – Japánban meg egyre nagyobb biznisz volt előállítani. A szálas zöld tea újjászületett, és olyannyira népszerű lett, hogy Ingen halála után japán követőre talált: Baisao Ko Yugaira, akinek a teaszertartás fontos lépéseit tulajdonítják, és aki – bár szerzetes volt – abból élt, hogy sencha teát árult. A szlogenje az volt, hogy a sencha hozzásegít a szellemi megvilágosodáshoz.
Hiába, nincs új a nap alatt!
Harka Éva
Utolsó kommentek