Ha tea, akkor Anglia.
És túlontúl kiszolgáltatottá tenné magát ez a nemzet azzal, hogy csak (volt)gyarmatairól tud teának valót beszerezni, nemde?
Pedig bizony nagyon, nagyon sokáig csak India, Kína tudta ellátni a szigetország lakóit azzal, amit annyira fontosnak tartanak, hogy az angol tengerészet hivatalos védőitalai közé is besorolták. Élték a maguk kis életét, és közben nyírták az isteni zöld gyepet, gyönyörködtek a kertjeikben és teázgattak.
Az egyik ilyen legendásan gyönyörű kertben, a tündérnyelvet megszégyenítő szépségű névvel rendelkező Tregothan botanikus kertjében egy szokatlanul napfényes napon (természetesen úgy képzelem, hogy teázás közben) a kertész, név szerint Jonathan Jones, miközben a kaméliák virágaiban gyönyörködött, eszébe jutott az, hogy milyen érdekes, hogy a teacserje is és a kamélia is pont ugyanabba a növényfajtába tartozik, mint ezek a pompás kis példányok itt az orra előtt.
Hoppá!
És ez a pillanat meríti ki az angol „serendipity” fogalmát, vagyis azt, amikor valaki előtt az amúgy mindenki számára egyértelműen az orra előtt, de szanaszét heverő tényekből hirtelen összeáll a kép.
Miért ne lehetne a ködös Albionban teát termeszteni?
A gondolatot tett követte, aztán már csak egy kis türelemre volt szükség ahhoz, hogy Cornwallban egy teakertben angol ifjoncok tépdessék a tealeveleket és saját, angliai teát termesszenek. A teájuk természetesen nem pont olyan, mint a kínai vagy a japán, hiszen a cserjék nincsenek olyan magasan, mint Kína egyes területein, de a corwalli mikroklíma éppen olyan nedves és a talaj PH-ja is éppen olyan, amit a Camelia sinensis imád.
Szóval azon a honlapon, ahol a botanikus kertbe be lehet jelentkezni, tea-üzlet is elérhető:
Sőt, már a kertről és teáról szóló előadásokra is lehetne jelentkezni (ez 115 euró), sőt, teakóstoláson is részt lehet venni (205 euró), amin elsősorban a Cornewallban termesztett növényekből készült italé a főszerep.
Harka Éva
Utolsó kommentek