Vannak azok a napok, amikor meg kell jutalmaznunk magunkat valami értelmetlenül drágával. Példának okáért a vizsgaidőszak utolsó kurzusának letételekor. Mikor már az is mindegy, hogy átmegyünk, vagy megbukunk, de a végén jár az ajándék (vagy vigaszdíj) az erőfeszítéseinkért. Egy ilyen napon döntöttem el, hogy egy doboz sajttortás Haagen-Dazs fagylalt megfelelően kárpótol szenvedéseimért.Így esett, hogy hazaballagtam, markomban a fagyival, lerogytam vele a kanapéra, és a Jóbarátok századszor is látott részét bambulva elkezdtem felfalni. Nincs mit ezen szépíteni. Eltökélt célom volt az elpusztítása. És ezen a fagyi finomsága sem segített, mert bizony isteni volt. Olyan ez a Haagen-Dazs, mintha egy egész epres, szirupos, sós-édes, kekszes sajttortát lepürésítettek volna, hogy aztán valamilyen csodás eljárásnak köszönhetően krémes-selymes fagyi képében újra összeálljon. Csak a felénél jártam, mikor olyan érzés fogott el, mintha a torkomba édes szilánkok állnának. S bár az íz továbbra is remek volt, de a fájdalom kevésbé. Szóval letettem. Azóta is úgy gondolok erre, mint valami erőpróbára. Mert ugyan kit érdekel egy kis torokgyulladás, ha valami ennyire finom? Hát engem, mint kiderült…
Egyértelmű volt, hogy valami forró és folyékony kell az egyensúly helyreállításához. Kimentem a konyhába, és közel biztos volt az első pillanatban, melyik teám lesz erre a legmegfelelőbb gyógyír. Ha értelmetlenül drága napot tartunk, akkor csakis a Bourbon vanília jöhetett szóba. Gyorsan le is főztem ezt a fekete-tea keveréket, aztán visszamásztam a kanapéra, kezemben a „gyógyszeremmel”.
Az egyik ismerősöm megkérdezte egyszer, szerintem milyen illata van a Mennyországnak. Én azt válaszoltam, hogy Bourbon vanília. Pont az illata miatt, ami egyszerre nehéz, és édes és fényűző. Nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a világ egyik legdrágább fűszere. Ennek oka, hogy csak nagyon kevés helyen marad meg ez az orchidea féle, és a szüretelése is roppant nehézkes. Minden egyes szárat kézzel távolítanak el a cserjékről, hogy aztán kézzel nyomkodják olyan laposra, mint ahogyan mi már a boltban jutunk hozzá. Ez a tea pedig pontosan ilyen gondosan elkészített. Ahogy ittam, szinte éreztem, hogy a ruhám átváltozik királyi palásttá, a kanapé pedig trónná. Ennek az italnak jót tesz némi cukor is, mert ez a vanília ízének egyik vivőanyaga, így az aromák még erősebben érvényesülhetnek. És ha elég kalandvágyóak vagyunk, akkor egy pici tejet is önthetünk hozzá. Nem csak azért, mert a tea ettől egy bodros bárányfelhővé változik, hanem mert telt, és mély ízt kölcsönöz neki. Szóval, ha vágyunk valami értelmetlenül drága élményre egy szürke napon, vagy csak fenségesen szeretnénk érezni magunkat pár percig, akkor ez a nem-is-annyira-drága Bourbon vanília tea pont megfelelő választásnak fog bizonyulni. Apropó, valaki feltalálhatná a sajttorta ízű teát is…
Bourbon vanília Pécs, teatár
Gölöbös Viktor
Utolsó kommentek