Jégeső söpör, tavaszi jég, amely letöri a virágokat és rügyeket, elmossa az életkezdeményeket, szupercella alakú apokalipszis most. Közben elhagynak és elhagyom magam, kirúgnak és elbocsátást nyerek szép üzenet nélkül, emberek, állatok, növények és fények halnak el mellőlem. A jég söpör, és nem kérdezi udvariaskodva, mit vigyen, the winner takes it all. Ajtókat ablakokat bezárni, mert úgy nehezebben kapja föl a hurrikán a házat, nem talál rajta fogást, maradok Kansasben, magamban. Lezárok, engedek, repül minden, én meg csak nézem tétlenül, nagyobb erő ez, futásra vagy megadásra késztető. Belülre nézek, ahonnan kiszórtam mindent, ahol nincs már rend, se rendetlenség, csak a semmi. A szupercella gomolyog még egy darabig, feketedik, aztán elvonul. Valószínűtlen fénye lesz a Napnak mögötte, aztán a pusztítás után még lehetetlenebbül megjelenik egy szivárvány. És mondja, mondja hangosan, hogy van remény.
Téli zöld-Demmer's
Apró "Buba" Annamária
Utolsó kommentek